Műsorszerződés

Rólunk

Zenekarunk 2010-ben alakult meg Bátán helyi fiatalokból. Az alapítók közül már csak Bence és Barnabás maradt. A jelenlegi felállás 2018 óta zenél együtt. Nagyrészt Bátáról származunk, a Sárköz egyik kiemelkedő hagyományőrző falujából. Ezáltal fontosnak tartjuk, hogy e falu zenei hagyományait, a tamburahagyományt ápoljuk. Repertoárunk gerincét a külső- és belső-sárközi népzene alkotja, de szívesen játszunk kalocsai, szatmári, őrkői, galgamenti és más dallamokat is.

Tagok

  • (jobbról balra)
  • Szabó Barnabás - prímtambura
  • Szabó Péter Bence - tamburabrácsa
  • Fehér Dániel - basszprím tambura
  • Szabó Ádám - basszprím tambura
  • Magdali Anna - ének
  • Szarvas Péter - tamburabőgő

Rólunk

2020-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Csoóri Sándor Program keretein belül támogatta a zenekarunk működését. A támogatást a következőkre fordítottuk: